Emlékszem amikor anya kocsija elhajtott, olyan elhagyatottnak éreztem magam. Nagyon ijesztőnek találtam. És külön szobám volt, ami azonnal magányossá tett engem. Az első éjszakát végigsírtam, mert egyedül voltam.

Nos, rémült voltam. Riasztónak találtam az egyenruhát. Nem hiszem, hogy a fekete olyan borzasztóan jó ötlet lenne a fiataloknak.

Emékszem amikor az első reggel, megpróbáltam kigombolni/nyitottabbá tenni a kikeményített galléromat egy körömreszelővel, hogy levegőt kapjak. Megnyomorított egyfajta szépség, ami maga a pokol volt nekem és sok rossz reakciót kaptam miatta.

Hosszú szőkés hajam volt és egy iskolában, teli fiúval ez volt a legközelebbi helyzet, ahogy egy lányhoz kerülhettél. Ez nagyon öntudatossá (vagy félénkké?) tesz. Néztem a többi csinos fiút, akik nálam sokkal jobban csinálták.

Emlékszem, ahogy sétáltam körbe, máshogy tartva a szám és bámészkodtam, és levágtam a hajam, majd megszúrtam az arcom egy tűvel és próbáltam megfertőzni valamilyen kosszal.

Az idősebb fiúk elküldhették a fiatalabbakat megbízatásokra, és engem elküldött az egyik főfejes/elit fiú a házunkból, hogy vigyek el egy üzenetet egy fiúnak, egy másik házba. Amikor odaértem, egy pár perc után félni kezdtem, hogy más ok miatt küldtek oda* és elkezdtem hátrálni. Aztán azt mondta: "Csak egy képet szeretnék rólad, ennyi az egész." De rettegtem tőle, és attól a ténytől is, hogy felültettek a fiúk az én házamból.

De soha nem mondod el a szüleidnek, hogy szomorú vagy, mert tudod - főleg én, a legfiatalabb a négy közül, hogy tulajdonképpen mindent feláldoznak azért, hogy te oda járhass.

Rengetegszer vertek meg. Meg kell várnod, amikor a verés után megkérdezik: "Van valami mondanivalód?" Azt kellene válaszolnod: "Nem." "Elmehetsz" - szólnak. És utána muszáj azt mondanod: "Köszönöm."

Először, amikor elkaptak pánikba estem és azonnal azt mondtam, köszönöm. "Ó" - szóltak - "Tetszik neki, verjük tovább." És kaptam még ötöt. Összesen 158 ütést kaptam, ami ma már hihetetlennek tűnik.

Néha nem voltam teljesen biztos benne miért vertek meg. Remélem megkapták a saját pofonjaiak... engem nagyon keserűvé tettek.

A tapasztalat kísértett még egy ideig, miután elmentem. Nagyon bizonytalannál tett a nememmel kapcsolatban, mert szép voltam. És amikor a lányok jóképűnek találtak az egy hatalmas megkönnyebülés volt számomra.

Egy színművészeti iskolába mentem és hallottam, ahogy két lány rólam beszél: hogy mennyire jóképű vagyok és én visszafutottam a szobámba, hogy megnézzem magam a tükörben.

Később eltört az orrom, a National Theatre színpadán. Azt kívánom már az iskolában tört volna el, ha már be kellett törnie, jó lett volna, ha akkor túl eshetek rajta.

Láttam embereket, akik elvégezték azt az iskolát és egy csodálatos, varázslatos időt, egy gyönyörű időt töltöttek el, barátságokkal és oktatással telítve. Ők kiálltak a másik oldalra és nem szenvedett annyit a lelkük.** Irigylem ezt, nagyon irigylem.

Rettenetesen ideges voltam amiatt, hogy nem tudtam az Etonra gondolni máshogy, csak dühvel. És sok-sok évig rémálmaim voltak arról, hogy újra ott vagyok. De már eltűntek és azóta egy csodálatos életet élek.

Most Sherlock Holmes karakterét játszom, ahol szinte ugyanazt viselem, amit az Eton-ban, a betűrt*** nyakkendőt, a fekete zakót, szinte ugyanaz az öltözet. Nagyon furcsa és különleges.

*talán nem kell magyarázni, hogy Jeremy (valószínűleg jogosan) attól félt, hogy bizonyos szolgáltatásokat vár tőle el az a fiú
**nem értettem teljesen az eredetit, két változat lehet, 1. kiálltak maguk mellett vagy 2. "a másik oldal" lehet utalás a homoszexualitásra is, mivel több helyen olvashatjuk, hogy Jeremy bűnösnek érezte magát, hogy a saját neme iránt is vonzalmat érez
***nem tudtam jobban megfogalmazni, ismeritek azt a kis fekete nyakkendőt, amit az SH történetekben visel :)

Saját fordítás!